Szóval kerékpár, hátitáska, bukósisak és irány a plaza. Ugye itt mindenki autóval közlekedik, ez nem újdonság. Képzeljétek el ezt úgy, mintha a győri Tesco-hoz a 83-ason kellene kimenni biciklivel. Nem lenne kerékpárút, sőt még csak gyalogátkelő sem ahol át tudná tolni az ember a biciklit az út egyik oldaláról a másikra. (3.kép) Ezek a bevásárlóközpontok végeláthatatlan sorban követik egymást az út mindkét oldalán. Az egyikből csak úgy lehet átmenni a másikba, ha beülsz az autóba, és átkocsikázol. És ez nem csak azokra vonatkozik, amelyek az út ellenkező oldalán vannak. Igen, igen, amik egymás mellett vannak, azokra is. Hihetetlennek tűnik, de így van. A szabadság országában minden egyes mozdulatod egy négykerekűhöz van kötve.

 

Bementem a Wendy’s-be, ez egy gyorsétterem lánc. Egyik fontos célom, hogy mindenféle hamburgert kipróbáljak, kíváncsi vagyok van-e különbség köztük. Be kell valljam, van. Baconator nevű hamburgert ettem, ami a húspogácsán túl szalonnával és sajttal töltött brutális darab. Kérheted egy hússal, kettővel, hárommal. Gondoltam kérek mellé rostos üdítőt, na az nincs. Édes löttyök mindenütt. A hamburger isteni volt, már már tudatmódosító hatású. Nem csodálom, hogy az amerikaiak imádnak gyorsétterembe járni. Valójában szerintem nem is főznek. Múlt hétvégén, amikor a Chris házibulijában délben kértem egy kis kaját, kinyögték, hogy na, az nincs. Akkora hűtőjük van, amiben egy kisebb etiópiai falu heti élelmét tárolni lehetne. A front panelen vizet tud kiadni, többféle variációban, kicsit törje össze a jegyet, nagyon stb. De szendvics az egy szem se volt. Még csak gyümölcs se. Valami chipset voltam kénytelen majszolni estig.

 

Walmart. A bevásárló központok bevásárló központja. Akkora, hogy le se tudtam rendesen fényképezni (4. kép). Minden van, óriási, mint nálunk Győrben a nagy Tesco kétszer. És ez itt egy kisváros. Tele akciókkal, olyan ajánlatok, amikre az ember ránéz, és azt kérdi, hogyan lehetséges? Állólámpa 600 forintért??? Hogyan? És már nem az a kérdés, hogy kell-e ez nekem? Fogom-e használni? Sokkal inkább az, ki tudok-e hagyni egy ilyen jó akciót. Szoktuk is mondani, hogy nem lehetett ott hagyni. Na ez csupa ilyennel van tele. De az én lelkemet nem tudták megvenni, ugyanis biciklivel elég korlátozottak voltak a szállítási lehetőségeim. Vettem ágyneműt, takarót, kispárnát. Ez utóbbit már csak kézben tudtam vinni, ugyanazon az Isten tudja hány sávos úton. Vicces volt nagyon. Itt, ha az embernek nincs autója, nagy sajnálkozva azt mondják, ohh poor guy, szegény srác. Annyira alapkellék az autó, hogy akinek nincs, az szánakozó pillantásokkal találja szembe magát.

 

Hazafelé igencsak felderültem, mert kerékpárutat találtam. Jó minőségű, kényelmes úton, kellemes környezetben gurultam vissza a városba (7-9. kép). Ilyen kevés kell a boldogsághozJ