Mielőtt elmennénk a Niagarához és átrepülnénk a nyugati partra, kénytelenek vagyunk a Willimantic nevű metropolisszal beérni. Szerencsére Lajlus számára minden az újdonság élményével hat, úgyhogy gyorsan telnek a napok. Mindezek felett pedig igazi barátra tett itt szert. Szobatársaim egyike igencsak jól érezte magát Lajlus társaságában az utóbbi napokban. Részletekbe itt nem kívánok bocsátkozni, nagyon velősen legyen elég annyi, hogy arról a srácról van szó, aki ugye elmondása szerint a nap 24 órájából 20-ban lánynak érzi magát, és mindennek tetejében még egy balett táncos veszett el benne. Lajlusnak igazán megörült, volt végre kivel „lányos” dolgokról beszélnie. Hogy mindez hogyan csapódott le rajtunk?
A munka végeztével hazaérve arra lettem figyelmes, hogy 1) Lajlus óriási megkönnyebbüléssel mintegy megváltóként üdvözöl 2) én pedig zavarodottan rogyok le az egyik székre és értetlenül állok az előtt, hogy mit keres egy feszülős cicanaciba és ugyanolyan feszülős piros felső dresszbe öltözött srác a konyhánkban. A szituáció kellemetlenségét aztán pár perc múlva azzal próbálta oldani, hogy a fehér cicanacira, amelynek finom anyagán a maszkulin szőrszálak játszi könnyedséggel törtek utat maguknak, felvett egy rózsaszín szoknyát. No de mindezt véletlenül sem gúnyolódásból írom le, csupán jelezni kívánom, hogy mennyire nem pusztán fekete és fehér a világunk. Rendkívül színes, és egy igazán rejtett árnyalatot sikerült most felfedeznünk.
A szivárvány színeinek megismerése mellett persze felfedeztük Willimantic-et és a kampuszt is. Néhány képet ide feltöltöttem:
Egyik nap elbuszoztunk az egyetemre, ahol megmutattam Lajlusnak az irodámat, a könyvtárat, a stadionokat, a hallgatói központot és még sok minden mást. Csodálkozva látta, mennyiféle nép tanul és oktat itt, hogy a hallgatók 10%-a kínai és hogy például a statisztika tanszéken (2. kép) csak egyetlen amerikai oktató van. Figyelmét persze leginkább itt is a mókusok kötötték le.
Tegnap Willimanticben sétálgattunk. Megmutattam a helyi kerékpárboltot, tökös muffin-t ettünk a kedvenc kávézómban, lefényképeztem Lajlust a Willimantic jelképeként nyilvántartott békával és fodrásznál is voltunk, amióta itt vagyok, először. Mindig is rettegtem attól, hogy idegen kezek nyírnak, talán ezért is csak úgy mondtuk viccesen, hogy megyünk a barbárhoz (a fodrászat angolul barbershop). A frizkóm jól sikerült, Lajlus pedig ügyesen szocializálódott a helyi, whassup-ot sűrűn hajtogató (hogy ityeg) feketékkel.
Tegnap egy házibuliba voltunk hivatalosak, a tanszéki hallgatók félév végi bulijába. Ahogy már korábban írtam, ezek viszonylag korán kezdődnek és ennélfogva korán is végződnek. Ez a jobbak közül való volt, este héttől éjfélig ment a beerpong-ozás (ezt már ismeritek), a flip cup-ozás (ez nekünk is új volt) és a társasozás. Ami a flip cup nevű játékot illeti, ez is valamelyest a sörözéshez köthető. Egy hosszú asztal, műanyag poharak és sör kell hozzá. 2 csapat játssza, ki kell inni a pohárban lévő kis mennyiségű sört majd az asztal szélén megpöckölve fel kell fordítani. Ha sikerült, a sorban következő csapattársé a lehetőség. Nyilván az a csapat nyer, amelyik előbb végez. Ami a társasjátékot illeti, az is nagyon mókás volt. Egy kártyát húztunk ki, amin egy állítás volt, hogy például, dolgok, amiket nem csinálnál egy színházi előadás közben. Mindenki felírta a válaszát egy kis cetlire, amit aztán a közösbe bedobva ki kellett találni, hogy azt ki írta. Nagyon jó hangulatú játék volt, nem fogok itt példálozni, engedjétek szabadon a fantáziátokatJ
Lajlus számára először sok volt (vagy inkább sokk volt) a társaság sokszínűsége, de aztán könnyen megszokta, asszimilálódott és élvezte. Az orosz kolléga közben jó tanácsokkal látta el. Tudjátok, ő az, aki picit mindenhol élt már, Oroszországban született, Izraelben élt sokáig, majd Kanadában szerzett állampolgárságot, most pedig az USA-ban dolgozik. Összesűrítve: oroszországi születésű, zsidó kanadai állampolgár amerikai vízummal. Rendkívül jó humora van, olyan igazán szarkasztikus. Példa: „Ebben az országban (USA) mindenki utálja a kanadaiakat. Egy vagyok közülük, de mégis, én is utálom őket egytől egyig.” Szóval tegnap felvilágosította Lajlust, hogyan kell itt Amerikában partikban szocializálódni. Aszongya: „Ebben a rohadt országban, ha buliban vagy, el kell vegyülni a társaságban. De vigyázz, mert ha három percnél többet töltesz valakivel, azt fogják hinni, hogy van köztetek valami!”
