Most hogy sikerült a disszertációmtól megszabadulni, van egy lélegzetvételnyi időm, hogy irkáljak a virtuális naplómba.
Ezúton is köszönöm minden kedves kollégának, barátnak, hogy ott voltak, amikor ott kellett, hogy legyenek, nyomtattak, fűztek, szerveztek stb. Alighanem egy mondattal ezt nem fogom tudni elintézni, úgyhogy majd viszek nektek amerikai valamit, pl. muffint. Tudom, néhányan sört kérnének, de ne féljetek, nem veszítetek semmit.
A mai bejegyzésemben két dologról fogok pötyögni, a lakomról és a mosásról. Nálunk szinte természetes hogy ez a két dolog összetartozik, itt viszont ez másképp van.
Akik olvasták a korábbi bejegyzéseimet, emlékezhetnek arra, milyen szörnyűségeken mentem keresztül első napjaim alatt. Csak hogy felelevenítsem, egy olyan padlástérbe akartak elszállásolni, ahová egy sorozatgyilkost sem zárnék be, mondván, szegény itt megbolondul. Akkor inkább villamosszék. Én két nap után lejöttem onnét, és most is úgy tekintek a padlásra vezető ajtóra, mint valami mumuslak bejáratára. Ilyen élményem még sosem volt, de libabőrös vagyok attól a helytől.
Szóval lejöttem a nappali-konyhába. Azért hívom így, mert így jobban hangzikJ De nem megyek ennyire elébe. Szóval, ha megnézitek az első képet, a felső szint az, amivel én és másik két hallgató rendelkezünk. A középső dupla ablak rész az én fejedelmi lakosztályomhoz tartozik, amit a következő képen láthattok. Van egy matrac, vettem rá trendy 100% pamut lepedőt, szereztem a főbérlőtől egy kb. a 80-es évekből visszamaradt állólámpát, vannak fogasaim. És gyakorlatilag ennyi a szobám. All inclusive. Ha a következő képre kattintotok, világossá válik, hogy van a berendezésnek valami finom bája. Egész konkrétan az állólámpára gondolok, ugyanis más berendezési tárggyal egyelőre nem rendelkezem. Felhívnám a figyelmet a lámpaburán körbefutó díszítő gyöngysorra, esténként igazán meghitt hangulatot kölcsönöz a helynekJ Ha tovább megyünk, láthatunk egy külön helyiséget, amit az amerikaiak csak closet-nak hívnak, ami valójában egy ruhatároló alkalmatosság polcokkal. Ezzel is nagyon elégedett vagyok, rengeteg polc, van hely bőven, ami talán a képen annyira nem látszik.
Továbbmenve, a következő képen (4.) láthatjátok azt, amit én látok amikor elsüppedek az ágyamon. Ez a bejárat a szobámból a konyhába. Ha ügyesen kelek fel és az ágy végén ér földet a lábam, az a nehezen emészthető luxus érzés kerít hatalmába, hogy de facto egyből a konyhában kötök ki. Nincs labirintus, semmi útvesztő.
Láthatjátok továbbá az ablak alatt a menedzser asztalomat. Ha tovább akarnám aprózni a teret, akkor azt mondanám, hogy ez az irodám. Az irodámon túl látható a tv, ami felett teljes körű hatalmat élvezek. Az irodámból egy huszáros vágással, kb. 45 fokkal balra fordulva láthatjuk az 5. képen ábrázolt konyhai idillt. A konyhából balra a hűtő melletti ajtóküszöbön átlépve egy lépcsőlejáróhoz érünk, ahonnét három helyiséget lehet megközelíteni, a fürdőszobát valamint a két külön szobát, ahol a lakótársaim élnek.
A fürdőszobából kiemeltem egy részletet (7. kép), ami meglehetősen érzékenyen érint, szerintem nem csak engem. Szóval, itt a WC kagylóban víz van. Nálunk is van, de nem ennyi. Ez, amit itt láttok, még semmi, ahhoz képest, ami a nagy átlag. Tele van vízzel. Szilárd tárgy vízbe érésekor, lásd bedobsz egy követ a vízbe, az akarva akaratlanul csobbanni fog. Talán nem kell tovább részletezzem, hogy mivel jár ez. Egy dolog, amit soha nem fogok tudni megszokni.
Fentieket látva talán elszörnyedtek, hogy milyen körülmények között tengetem napjaimat. Itt ez átlag felettinek számít, főleg hogy csak 400 dolcsit fizetek ezért, minden közművel, nettel stb. együtt. És különben is, ahogy Rejtő is megírta, az úr a pokolban is úrJ Attila cimborám mondta továbbá rendkívül bölcsen, hogy az számít, milyenek a lakók. Nos, egyikőjük egy igazi szobakukac, a konyhában még nem nagyon láttam. Mellesleg épp a minap folytatott hosszadalmas csevejünk során kibökte, hogy ő úgy 80%-ban nőnek érzi magát, merthogy rengeteg feminin vonása van. Mindezt nehezen hittem el, mert a partvist eddig nem nagyon kellet kicibálni a kezei közül. Mellesleg Hollandia után ezt rezzenéstelen arccal hallgattam végig, láttam én már mindenfélét, velem az ilyenek nem babrálnak ki. Nem tudom, hogy van ez a transzfélékkel, de arról meggyőződtem, hogy fiúkhoz nem vonzódik, szóval biztonságban vagyok. A másik srác francia tanár féle, szeret főzni, és megvett minden cuccot a konyhába, amit én is tudok használni. Őt hébe-hóba látom is a konyhában, de jelenléte abszolút nem zavar, legyek az irodámban, vagy a szobámbanJ Egyébként az ő szobájuk meglehetősen kicsi (8. kép), persze van ajtójuk, ami nekem nincs. De mennyit kell gyalogolniuk, míg a konyhába érnekJ
Kicsit olyan ez, mint a kolesz. A körülmények persze jobbak, a lakás teljesen felújított, mi vagyunk az első lakók, a főbérlő csak idén kezdett ebben a házban. Mellesleg az alsó szinten él a feleségével, ami első hallásra megint csak fura, de bajunk ebből eddig nem volt. Velem kifejezetten kedves volt, matracot, asztalt, állólámpát (!!) adott, ami ritkaság.
Rátérnék a mosásra (9-11. kép). Ez egy olyan helyi jellegzetességféle. Nincs mosógépünk. De nem csak nekünk, bérlőknek, hanem átlagos háztartásoknak sem. A mosás úgymond egy kellemes hétvégi program a családok körében. Elmennek a laundry-ba (mosodába) és amíg pörög a dob, olvasgatnak, esznek, akármi. Nagyon kifinomult rendszer, először fura volt, de azt kell, hogy mondjam, megtetszett. Van pénzváltó automata, mosópor és öblítő automata, mosógépek, szárítók és az összehajtogatáshoz pelenkázó szerű asztalkák. Gurigás kosarakkal lehet ide-oda vinni a ruhákat. Nekem a szárítás volt szokatlan, hiszen gyerekkorom óta tudom, hogy kell ruhát teregetni. (Lajlus biztos felszisszent most, hogy fogalmam sincs arról, hogyan kell rendesen ruhát teregetni.) Itt ilyenekkel nem kell bajlódni, a szárítódob ezt megteszi negyed óra alatt. Az egész mutatvány (vitt anyaggal – mosópor, öblítő) kb. ötszáz forintba kerül.
Mindenesetre van ebben az egészben valami bizarr. Az ember a privát életéből egy pici kis szeletkét a nagyközönség elé tár, ha akarja ha sem. Ilyen és ehhez hasonló mondatok, mint "Hé haver, tiéd ez a kódolt alsónadrág?" "Hello baby, elejtetted a csipkés bugyidat!" viszonylag kis valószínűséggel fordulnak elő a szürke hétköznapokban. Nem mintha nekem lettek volna ilyen élményeim itt, de éppenséggel még lehetnek. Minden esetre jól tettem, hogy nemrégiben lecseréltem a lyukas zokni készletemet egy teljesen újra.
