A connecticuti telekről már korábban hallottam ezt-azt. Mendemondákat, hogy ha igazán kemény a tél és zordak az időjárási körülmények, egyszerűen bezárják a közintézményeket, törlik az órákat stb. Most, hogy a héten másodszor kapok e-mailt az egyetemről, hogy minden órát töröltek és még csak véletlenül se tegyem be a lábamat a kampusz területére, úgy gondolom, megér egy bejegyzést.
A safety first (biztonság mindenek előtt) országában már néhány centi hó is elég ahhoz, hogy mindent lefújjanak. Most délelőtt 10 van, leesett kb. 10 centi hó, de az e-mailt már reggel 5:30-kor megkaptam arról, hogy ha csak nem muszáj, ne menjek be az egyetemre, az órákat pedig egész napra törölték. A helyzet valóban szokatlan lehet, nekem úgy gondolom mindenképp, hisz a nyugati partról visszatérve sokkolóan ért a több méteres jégcsapok látványa, de a helyieknek elvileg ezt már szoknia kellett volna.
Az utakat egyébként meglepően jól karban tartják, ebben némileg segít, hogy itt a pick-up autókra (és elég sok embernek van ilyen, mivelhogy jó nagy) télen szinte mindenki hóekéket szerel fel és ezzel közlekednek. A havat persze leginkább csak a házuk előtt és környékén tolják el. A járdák kérdése az kissé kényesebb. A hólapátot nagyon nem szeretik használni, mert annak használata már mozgással jár együtt, és az ugye derogál. Így hát minden valamire való háztartásban van úgynevezett snowbowler, avagy motoros hómaró gép. Ezzel a járdán szépen végig mennek, olykor csak épp addig, amíg az ingatlanjuk tart (6. kép), aztán a többit rábízzák a gyalogosra. Ha van elég ügyes az ember, tud akkorát ugrani, hogy nem süpped el nyakig a hóban. Summa summárum, gyalogosként nehéz az élet itt télen, a járdákat (amikből amúgy is kevés van) leginkább hanyagolják, így az ember jobban jár, ha az úttest szélén kullog. Egyelőre nem ütöttek el… A táj viszont gyönyörű, pillanatnyilag is jó nagy kövér pelyhekben esik a hó, az utolsó képet ma reggel készítettem.
