Utolsó hétvégémet töltöm itt, utoljára töltöttem fel a vízkészletemet, utoljára vegyültem a helyi spanyol ajkúakkal a mosodában és ma kifőztem vacsorára az utolsó adag rizsemet. Az „utolsó” dolgok száma egyre csak gyarapszik jelezvén azt, hogy lassan indulok haza. Ezek a napok, órák, percek hirtelen mintha eddig nem ismert tartalommal telnének meg. Pedig továbbra is ugyanúgy Connecticut heroin fővárosában töltöm az időt (ezt is csak nem rég tudtam meg Willimanticről) és a hétköznapi teendőim nem sokat változtak. Programjaim viszont sűrűsödnek, a tanszéki haverokkal hirtelen minden eddiginél több időt töltök együtt. Szinte minden másnap este együtt lógunk, vagy ahogy legutóbb angolos magyarsággal mondtam kijárunk (go out).
Múlt hét végén még arra is nyílt alkalmam, hogy kipróbáljam a Vermont állambeli sípályákat. Képek itt: https://picasaweb.google.com/101390656418053462378/Sieles#
Az egyik srác szüleinek erdőszéli faviskójában húztuk meg magunkat két éjszakára. A házikó berendezési tárgyai a mikro sütőt és teaforralót leszámítva egytől egyik autentikus falusi darabok. A falon olyan régi eszközök, melyek rendeltetését a globalizált világ elkényeztetett gyermekeként még az internet segítségével sem tudnám megfejteni. A sípályák isteniek voltak, csak úgy, mint a második reggeli, amit kis csoportunk egyik lelkes korán kelője készített. Nálunk akkor jó a palacsinta, ha az ember szinte átlát rajta. Hát itt a vastag tészta a menő, juhar sziruppal, porcukorral és fakultatív módon némi eperrel. A sípályákról hiányoltam az Ausztriában megszokott hüttéket, itt a gofri kunyhókban lehet kalória bombákhoz hozzájutni. A súlyfelesleg miatt aggódnom nem nagyon kellett, hétfőre ugyanis ismét tudatosult bennem, hogy olyan izmaim vannak, melyeknek a létezéséről hajlamos vagyok megfeledkezni.
Mai fájdalmaim más eredetűek. A tegnapi búcsú bulim másnapra visszamaradt nehézségeivel küszködök. Képek: https://picasaweb.google.com/101390656418053462378/BucsuBuli# Gondoltam meglepem a srácokat valami magyaros étellel is. Főzési képességeim erősen korlátozottak, de a túrós csusza egyszerűnek és mégis magyarosnak tűnt. A premiert egy főpróba előzte meg, szobatársamnak nagyon ízlett és még életben is maradt, így kitartottam ezen ötletem mellett. Az eredmény tizenegynéhány jóllakott kolléga elégedett vigyorral. Látjátok, nem kell egyből a gulyás levesre gondolniJ. Játszottunk minden félét, az asshole (seggfej) nevű kártyajátékot már mesterfokon űzöm. A party a többiek elmondása szerint a legjobbak közül való volt, mivelhogy fél négyig tartott, ami itt nagyon nagy szó. Most ágyba bújok, hogy felkészüljek az utolsó vasárnapomra…
