A bevezetőből talán érződik, hogy ez a mostani bejegyzés nem az a fajta lesz, ami könnyeket csal az ember szemébe a röhögéstől. Némi illusztráció hozzá:

 

Szóval, kezdjük a szállással. Minden jónak indult, kívülről teljesen jól néz ki (10. kép) a ház, biztonságos környéken van (ez itt roppant fontos), mókusok szaladgálnak a fák körül stb. Belülről is rendben van, a gond csak az volt, hogy a padlástér jutott nekem (1-4. kép). Ahogy a képekből látható, teljesen felegyenesedni nem tudtam, természetes fény nagyon nincs, csak az a parányi ablak van, ami nem sokat enged be, fényes nappal is kellett a világítás. Két éjszakát aludtam ott, nem bírtam tovább. Olyan bezártság érzésem volt, mint még soha. Szerdán aztán be sem mentem az egyetemre, annyira leszívott ez az egész.

 

Leültem egy kávézóba, és azon töprengtem mi a baj. Vajon az, hogy az otthoniak ennyire hiányoznak, vagy hogy minden új még, és ez az autóközpontú világ, a vásárlásközpontúság, a mindenkinek egy plázát kapitalizmusa, a korlátolt mobilitás teljesen ellenkezik a személyiségemmel és értékrendemmel? Megtaláltam a hibákat, amik zavarnak, és eldöntöttem, hogy ezeket szépen sorban – amennyire a józan ész és a helyi körülmények engedik – kigyomlálom. Először is beszéltem Lajlusommal, és máris kezdett visszatérni belém az élet. Vettem egy biciklit (13. kép). Versenybiciklim gyerekkoromban volt utoljára, ez picit arra emlékeztet, és persze szép sárgaJ Elmentem biciklizni, és intéztem a dolgaimat, ahogy otthon szoktam. Mozogtam, és ez jót tett. És ami a legfontosabb, lehoztam minden cuccomat a padlásról, és úgy becsuktam magam mögött azt az ajtót, hogy csak úgy recsegett. Szerencsére elég tágas nappali-konyhánk van, így itt tudtam kialakítani magamnak egy kis vackot. Pillanatnyilag mindenem megvan, ami kell, vannak ablakok, jön be fény, van mozgásterem. Két srác lakik még a szinten külön szobákban, néha belépnek a konyhába, de ezzel egyelőre nincs baj. Kb. mintha az ember egy koleszban lenne. Meglátjuk, hogy mennyire tudunk együttműködni. Ha a Willimantic Chronicle-ben (helyi újság) olyan vezércikk lesz, hogy Baltával ölt a Fulbrightos, akkor nem sikerült. Szóval ez most nagyságrendekkel jobb, és még a főbérlővel is tudtam alkudni az árból, úgyhogy a megspórolt pénzt valami egzotikus utazásra tudom majd költeni J

 

Készítettem néhány képet még Willimanticben a biciklizés közben. A múltkori blogban írtam az autós bank automatáról, itt most látható (7-8. kép). Hozzáteszem, már jöttek ki a biztonságiak, hogy mit fényképezek itt. Néhány utcakép van még, felhívnám a figyelmet a 12. képre. DRUG FREE ZONE No commentJ

 

Most nyugovóra térek az új és remélhetőleg végleges helyemen. Ami nem öl meg, az megerősít! Van benne valami. Két piszkosul nehéz nap után újra érzem magamban az erőt és török előre.

 

Csók Lajluskámnak a támogatásért!