A tanszéki srácok aznap este foci meccsre hívtak, az egyetemi csapat igencsak jól teljesít, mellesleg egy órával a meccs előtt ingyen kaját osztottak. A fociért annyira nem vagyok oda, de ingyen kajáért bármit elnézek, így rábólintottam. Természetesen próbálok visszafogottan örülni ezeknek, nem csapkodhatom nyilvánosan a seggem a földhöz örömömben, mégiscsak egy prominens ösztöndíjjal vagyok kint. Vannak dolgok egyébként, amik ugyanúgy működnek a világ másik végén is, ilyen az ingyen kaja a hallgatóknak kérdésköre. Ha ingyé van, hadd szóljon! Itt rendszeresen szerveznek ilyen kaja osztásokat, hallgatói kártyával bárki sorban állhat, és ha kellően élelmes és türelmes, jól is lakik. Ezeket úgy tudom, központi vagy kari forrásból finanszírozzák. A tanszéken félig hivatalosan Jason felelős ezen események felkutatásában és terjesztésében. Ha free food (ingyen kaja) tárggyal kapok e-mailt, tudom, hogy ez csak ő lehet.

 

Szóval úgy volt, hogy ingyen kaja, és focimeccs vár rám. A focimeccs sem elhanyagolható jelenség itt, egyet már láttam korábban. Az egyetemi kampuszon természetesen van stadion és a nézőközönség létszáma veri a Győr-Ménfőcsanak bármelyik meccsét. Ami viszont nekem személy szerint nagyon hiányzott, ezek a falusi allűrök, mint szotyizás, köcsög bíróóózás, beszólások, mint Hol hagytad a szemedeeeet?? Áramot vezess, ne meccseeet!!!

 

Visszakanyarodva a péntek estéhez, amiről valójában a bejegyzés címe szerint kellene, hogy szóljonJ, Kinga felhívott, hogy menjek el velük vacsorázni. Azért hívom ezt viccesen magyar estnek, merthogy ilyenről már hallottam korábban. Edinburgh-ben, Skóciában egy jóval nagyobb magyar közösség szervezett ilyeneket, tudtam meg ottani barátoktól. Hát itt nem volt túl bonyolult mindezt megszervezni, kör e-mailek és asztalfoglalások nélkül összejött Willimantic kisváros 3 fős magyar közössége.

 

A hely, ahova elvonultunk, Willimantic nevezetes sörfőzdéje, a Brewery. Korábban posta volt, de aztán kiderült, hogy annak túl nagy és így a posta egy kisebb épületbe költözött. Kocsmának és étteremnek is meglehetősen nagy, aránytalanul nagy egy ilyen kisvároshoz. De a kocsmák ugye mindenütt megélnek. Ezt nekünk, magyaroknak nem is kell nagyon magyarázni, ott ahol az egy főre jutó kocsmák száma, mint mutató értelmet nyer. Annyira jól megy nekik, hogy a szomszédos településekről is jönnek, egy szabad asztalra fél órát kellett várnunk, de megérte. Számtalan sör közül lehet választani, és ezek tényleg jók, nem úgy, mint a nagy amerikai átlag. Rendeltünk aztán nachos-t, amit itt előszeretettel fogyasztanak. Baromi egyszerű kaja egyébként, valójában az alapja chips, amire szórnak ezt-azt (pl. zöldségeket) és sajtot olvasztanak rá. Egyéb feltétekkel teljes értékű étellé bolondítható. (Képet sajnos nem készítettem, de google-ban meg tudjátok nézni.) Annyira jól laktunk, hogy a második fogást doggy bag-ben szépen hazavittük. Itt a maradék kaját közönségesebb nevén kutyus zacsiban viszik haza. Persze mindenki tudja, hogy nagy valószínűséggel nem a kutya eszi majd meg. Mindenesetre így kevésbé derogáló.

 

Kiderült aztán, hogy mindketten pszichológiával foglalkoznak, Zsolt területe az ökológiai pszichológia. Most látom magam előtt a szemöldök ráncolásokat. Én is így voltam vele, mi a fészkes fene az? Zsolt türelmesen elmagyarázta, és úgy nagyjából meg is értettem. De a lényeg, kiderült, hogy közös területei vannak a témának a közúti biztonsággal, mely területen jómagam kontárkodok. Nevezetesen például, hogy miért megy az ember többel-kevesebbel mérnöki szempontból tök ugyanolyan utakon (azonos keresztmetszet, ugyanolyan sávszélesség stb.)? A környezet és annak észlelése miatt. Más, ha egy széles sávban belátható, akadályoktól mentes környezetet látunk magunk előtt, vagy ha egy beépített, nyüzsgő utcán közlekedünk. Pokolian logikus, de mindezen logikát megfordítva leegyszerűsítve elmondhatjuk, hogy a volán mögött ülő ember valójában a szerint fog viselkedni, amit elé teszünk. Az est folyamán aztán ez a beszélgetés olyan mélységekig ment el, hogy már-már utópisztikus elképzelések jöttek elő, egy olyan világ, amiben a balesetek ritka jelenségek, ahol az infrastruktúra és a jármű együtt kommunikálva befolyásolja az ember cselekedeteit (bizonyos kontrollt meghagyva). És ha belegondolunk, van benne igazság. Ha lezuhan egy repülőgép, és meghalnak két-háromszázan, a média hetekig, hónapokig foglalkozik vele. Magyarország útjain 2009-ben 822-en haltak meg. Felfigyelünk rá? Nem hinném. Mert nem jelenik meg elég koncentráltan, nem elég sokkoló… No de nem fogom untatni a társaságot ilyenekkel, a lényeg, hogy a mi kis „magyar estünk” igencsak jól sikerült. Kinga említett valami sütőtöklevest, remélem elkészíti és jövő héten újra ehetek valami finomatJ

 

Tegnap (szombaton) kirándulni voltam a tengerparton, erről bővebben, képekkel együtt kicsit később.