Mióta visszatértem, repülnek a napok, hetek. Az idő gyors múlása sok mindennek köszönhető. Hétköznapjaim aktív munkával és tanulással telnek, és az augusztusi, szeptemberi hetekhez képest a szabadidőmet is résmentesen kitöltöm mindenfélével. A srácokkal walleyball-ozni járok, szerdánként a hallgatói központba pingpongozni, csocsózni, cookies-t falni és természetesen továbbra is következetesen vadászunk az ingyen kaja osztásokra.
A walleyball egyébként nem összekeverendő a volleyball-al, ami ugye a röplabda. A walleyball falröplabda szerűség, amit egy zárt teremben (squash pályán) játszanak, és a labda az oldalsó falakat is érheti. Mikor először játszottam, kissé megmosolyogtam a dolgot. Akkor még ugye nem tudtam kivenni, hogy most akkor azért játszunk teremben, mert nem használhatjuk a pályát, vagy mert ez a röplabdának valamiféle helyi mutációja.
A hétvégéken kisebb-nagyobb kirándulásokat teszek és tervezgetek, erre még az idő is pont alkalmas. Bár megjött az ősz, meglepően meleg van, napközben többnyire pólóban lehet lézengeni. Mindezeken felül pedig izgatottan tervezgetem utazgatásaimat, de ezekről majd későbbJ
A múlt hétvégi kirándulásomról töltöttem fel néhány képet az alábbi linkre:
Az 1-3 képet itt Willimanticben készítettem, gondoltam megörökítem az itteni őszt. Hát nem vagyok egy fotózseni, de legalább a fákról látszik valamennyire, hogy színesednek. A 4. képen a Cape Cod nevű félsziget látható, ahova múlt szombaton eljutottam. Orosz kollégámmal, Iliya-val vágtunk neki a túrának, ami végül egy egész napos programmá kerekedett. Iliya-ról származásán túl érdemes még tudni, hogy igazi világjáró, élt és dolgozott Izraelben, Kanadában, gyermekei Izraelben és Budapesten élnek. Ez aztán az internacionális társadalmi reprodukcióJ! 49 éves kora ellenére rendkívül energikus, árad belőle a hülyeség, és nagyon nehéz a beszélőkéjét leállítani. Ez utóbbi tulajdonsága ki is domborodott a nap folyamán, az estére én is elfáradtam a sok csivitelésbe, talán jobban, mint ő a vezetésbe. Végig mondta. Hazafele sötétben jöttünk, a világítása meglehetősen tompa, így hogy lássunk valamit az útból, a reflektort kapcsolgatta fel-le. Közben természetesen beszélt, figyelve arra, hogy legyen köztünk szemkontaktus is, aminek egyenes következménye lett aztán, hogy az utat, amiből sokat amúgy sem láttunk, hanyagolta. Halál közeli élményem volt, amikor egy éles kanyarban a vezetőkorláthoz karnyújtásnyi távolságra kerülve felhívtam a figyelmét arra, hogy nem kívánom Massachusetts állam baleseti adatbázisát egy rekorddal gyarapítani.
No de eljutottunk Cape Cod-ra és vissza, egészben, és megérte az izgalmat. Hangulatos kis falucskákon haladtunk át, egészen a félsziget déli csücskéig jutottunk, ahol is a fő attrakciót, amiért a turisták leginkább ide látogatnak, egy hosszú sétával próbáltuk meg kiélvezni. Ez az attrakció pedig, ahogy a képekből is látszik, az óceánpart, füves dűnékkel, végtelen part menti ösvényekkel, világítótoronnyal, kagylókkal, szikrázó napsütéssel.
Hazafele megálltunk Providence-ben, ami Rhode Island állam fővárosa, és klasszikusan a legnagyobb plaza-ba mentünk vacsorázni, amit letisztult egyszerűséggel Providence Place-nek hívnak. Természetesen a belvárosba is többsávos autópályákon lehet bejutni, amelyek a minden út Romába vezet elvét követve egyenesen a plaza parkolóházába vittek minket. A kínai étterem ablakának préselődve megdöbbenve számoltam a parkolóház szintjeit, és bámultam a több szintes ki-bejáratokat. Ez az autóközpontúság a mai napig megdöbbent és olykor megrémít. Talán a döbbenet, vagy az étvágytalanság tette, de a kínai vacsorámat egy dobozban vittem el, amit aztán a kocsi hátsó ülésére tettem. Sofőrömmel persze az út további részén sem enyhült az ekkorra már teljes mértékben egyirányú kommunikáció. Így amikor az én utcámhoz értünk, és többszöri jelzésemre sem reagált, mert annyira sztoriban volt, csak hirtelen fékezéssel tudott korrigálni, ami aztán a kínai kajám ülésem háttámlájának való csapódásával a lábtörlőre való landolásához vezetett. Nem kell részletezzem azt a mérhetetlen fájdalmat, amit átéltem.
Az otthonról hozott szuveníreket lelkesen osztogatom, az Erős Pistának nagy sikere van, a fiúk bent felzabálták a pilóta kekszet és sport szeleteket, a professzorom pedig a polcra helyezte a Rubik kockát az Ashes of problem students (problémás hallgatók hamvai) csupra mellé. Mindenki megkapta a magáét. A fentiekben említett mókamesternek is felajánlottam egy kis Erős Pistát, amire azt mondta, nem bírja a gyomra. És különben is, ha valami erősre vágyik, akkor inkább vodkát emel a szájához. Az mindenre jó!
